Megállás, várakozás, parkolás
Parkolási büntetés
Beküldte:
Halász Ágnes
2011.11.06
Ez egy térköves utca, és egy sor színes térkő jelenti a járdát. Az utca elején, ahol behajtunk nincs is térkő, csak az utca végén, azt is csak a fotózáskor vettük észre. Mit tehetünk ebben az esetben?
A hangsúly a szintkülönbségen van. Az általad említett helyen tapasztalható piros vonal pedig nem létezik a szabályban. Márpedig az autósoknak a szabályok alapján kell közlekednie.
Megállási tilalom útpadkán
Beküldte:
Kulcsár Anikó
2011.10.12
A kérdésem az lenne, hogy a mellékletben küldött tábla a KRESZ szerint létezik-e (mert én nem találtam), illetve, mit jelent pontosan.
15.§. (7) Az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtábla (63/a. ábra) az útpadkán történő megállási (várakozási) tilalomra is utal.
Parkolási kérdés
Beküldte:
Török Attila
2011.10.03
Kérdésem a következő lenne , a megállni és várakozni tilos tábla után, néhány méterrel elhelyezett Parkolási zóna feliratú tábla, feloldja-e a tilalmat?
Mivel itt nincs kiegészítő tábla, ezért az előbbi meghatározás a mérvadó, mármint, hogy a tábla utána várakozás megengedett...
Megállási szabály útkereszteződésnél
Beküldte:
Papp Zoltán
2011.09.25
Kérdésem az lenne, hogy az 5 métert honnan kell elkezdeni számolni?
(5) Tilos megállni: d) ... útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül...
Mozgássérült parkolóból elszállított jármű
Beküldte:
Králl Béla
2011.09.05
A kérdés: jogos-e a retorzió, ha csak tábla jelölte a helyet, de útburkolati jel nem?
Büntetés a járdán
Beküldte:
R.A.
2011.07.28
Tekintve, hogy a jel kb. 60 cm-re van felfestve a járdától, kénytelen voltam ráállni a járdára, a vonal terelt rá, erre megbírságolnak...
Ez az úttest szélét jelző vonal, amely nem minősül záróvonalnak...
Parkolás járdán sokadszorra
Beküldte:
CsA
2011.07.24
Az autómmal két kerékkel járdán parkoltam. Dolgomat elintézve mikor visszatértem az autómhoz, tiltott helyen várakozott cédulát fedeztem fel...
...megállni és várakozni csak az úttesten szabad, és a járdát kizárólag akkor lehet igénybe venni, ha azt parkoló tábla kifejezetten megengedi.
Parkolás kis utcákban
Beküldte:
Tóth Zsolt
2011.07.14
A gond az, hogy mostanában sok idegen autós tévedt errefelé, akik természetesen nemtetszésüket fejezték ki a parkolásunk miatt. Mi a szabályos parkolási mód ilyen esetben a kresz szerint?
Ha szabályos akarsz lenni, akkor meg kell oldani ezt a problémát, valahol biztonságosabb helyen történő megállással, vagy fel kell vállalni annak a kockázatát hogy ezért büntetés is járhat.
Várakozás mozgássérülteknek fenntartott helyen.
Beküldte:
Csanádi Balázs
2011.07.13
Ettől függetlenül még kedvesen elmondta az ügyintéző hölgy, hogy a képen tisztán látszik hogy a járművünk a mozgássérült parkolóban áll, hiszen az 1X tábla az egész szakaszra vonatkozik. Ezen elcsodálkoztam, hiszen többnyire ezeken a szakaszokon volt, már hogy 3 autó is parkolt, és akkor mire fel az 1X jelzés
Tehát azt mondanám, hogy a jogszabály szavait kiforgatva lehet ugyan némi igaza az ügyintézőnek, de a helyszínen biztosított egy mozgássérült számára a hely, amit a tábla mutat. A képből számomra ez egyértelműen kitűnik.
Megállás mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen
Beküldte:
Katona Bori
2011.07.04
A parkoló igen üres volt, és a nővérem egy mozgáskorlátozott helyen állt meg, de ő nem hagyta el a gépjárművet. Megjegyzem volt még min. 15 mozgáskorlátozott hely szabadon
Ugyanakkor várakozóhelyről lévén szó, nyilvánvalóan ez a terület a járművek várakozására szolgál. Márpedig, ha a vezető a járművénél marad, akkor csak megállásról beszélhetünk...
Parkolás zebra előtt (-után, -oldalában...)
Beküldte:
Budavári Gábor
2011.06.27
a napokban kaptam ajánlott levelet egy 30.000Ft-os közigazgatási bírságról szóló határozatról, miszerint a már említett helyen a kora esti órákban (18 óra után, de ez egyébként lényegtelen) az KRESZ 40.§-ának 5/e. pontját szegtem meg (Jogszabályi hivatkozás: 40.§ (5) bekezdés e) pont - Kijelölt gyal.átkelőhelyen, az előtt 5, ill. 15 m-en belül megállási tilalom.).
Azt kell mondanom, hogy akármilyen kicsi is a betorkolló utca, attól az még utca. Tehát innen behajtva valóban a megálló jármű a zebra után tartózkodik.
Parkolás "Taxi 3x" tábla előtt
Beküldte:
Szederkényi László
2011.06.27
A jelzett taxis tábla előtt álltam meg, A tábla után halványan látszanak sárga festés nyomai. Megítélésem szerint a tábla utáni 3 hely van feltüntetve a taxik részére, engem mégis megbüntettek.
...sajnos rossz helyen álltál. Ugyanúgy kell értelmezni, mint egy buszmegállót, ott is a tábla előtt szükséges nagyobb helyet kihagyni.
Kerékbilincs járdán
Beküldte:
Erős Levente
2011.06.21
A parkoló tábla megengedte a járdán történő várakozást, mégis kerékbilincset kaptam...
Büntetés várakozni tilos, kivéve rendőrség táblánál
Beküldte:
László
2011.06.17
Odalépett hozzám a rendőr, kérte az irataimat, kb egy percre rá megkérdezte, hogy rendőri tulajdon -e az autó? Kérdeztem miért, mire a válasz az volt; tilosban parkolok.
Azt hiszem ki kell mondanom: ez egy nagyfokú rosszindulat volt!
Motoros a járdán
Beküldte:
V.Katalin
2011.06.15
Lakótársak új szokása, hogy a belső járdán (a ház előtt közvetlen kikövezett rész a lépcsőházak között) ott parkolják a motorjukat...
A szabály sajnos megengedi ezt.
Parkolás párhuzamos közlekedésre alkalmas úton
Beküldte:
Keresztyén Péter
2011.06.09
Egy kérdésem lenne. ha van egy 2*2 sávos út járdaszigettel elválasztva (Bogdánfy utca Petőfi híd fele), akkor, ha tábla nem tiltja megállhatok-e az út jobb oldalán gyk. egy sávossá téve az utcát?
Ugyanakkor ebben a szabályban szerepel egy kivétel, pont az általad is említett és hasonló utakra, ahol az út osztottpályás és oldalanként két sávval rendelkezik.
Megállás egyirányú út bal szélén másodikként
Beküldte:
M. Antal
2011.06.09
Segítségét szeretném kérni a KRESZ 40.§ (2) bekezdésével kapcsolatban, amely kimondja: "Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad."
És a kulcs itt van! Az úttest szélén! Alapvetően a jobb szélén, ha pedig nincs szembeforgalom, és van elég oldaltávolság, akkor a bal szélén is. (Ez utóbbi az egyirányú utca)
Parkolás nem keerszteződésnek minősülő kereszteződésben
Beküldte:
Vincze Mihály
2011.06.09
Én megálltam a sétány bejárata előtt, úgy hogy félig elzártam a bejáratot, de maradt kétszer akkora hely, mint az oszlopok közötti rész, tehát nem akadályoztam a gyalogosok ill. a kerékpárosok, babakocsisok haladását.
Néha már mosolyogtató, hogy mennyiféle indokot találnak ki akár a közteresek, akár a rendőrök, hogy büntethessenek. És ha nem jogos az érv, akkor jogosan méltatlankodhatunk.
Parkolás bal oldali útpadkán
Beküldte:
Fehérvári Zoltán
2011.06.08
Egyirányú utcában parkoltam le a bal oldalon négy kerékkel az útpadkán.Semmilyen tiltó tábla nem volt kitéve
és mégis kerékbilincs volt a jutalmam érte!jutalmam érte!
"Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén – ha közúti jelzésből más nem következik – akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad."
Garázsok előtti parkolás
Beküldte:
Erdélyi- Szilágyi Andrea
2011.06.06
Egyszerre két hasonló kérdést is kaptunk a témával kapcsolatban
A KRESZ nem említi külön a garázsok előtti várakozást...